ÉPÍTKEZÕKNEK

 
SÁTORTETŐS HÁZAK
BŐVÍTÉSE

Szeretném, ha adnának néhány példát a hagyományos sátortetős házaknál alkalmazott tetőtér-beépítésekről. Két család elhelyezéséről látnék szívesen megoldást írta legutóbb egyik kedves olvasónk.
A sátortetős házak a harmincas évektől váltak uralkodó típussá és építésük a nyolcvanas évek közepéig tartott. Noha átépítésük is jó negyedszázada folyik, mégis viszonylag kevés követendő példa született. A bővítés, az igények diktálta szükségszerűség mellett mindig nagy lehetőség is egyben. Semmivel sem kisebb feladat, mint egy új ház tervezése, építése, sőt! Még inkább nehezebb, nagyobb szakértelmet, elmélyülést igényel, mivel a meglévő szerkezetek adta lehetőségeket ehhez alaposan fel kell tárni, meg kell ismerni és az új megoldásokat ezekhez kell igazítani.

A sátortetős házak méretbeli, alaprajzi és szerkezeti változatai viszonylag szűk határok között mozognak. Tekintve, hogy a sátortető a négyzetes alapú tömegek jellegzetes lefedése, oldalméretei általában 8,5 és 10 m között alakultak. A �tízszer-tízes� ház e típus csúcspontja, és ennél nagyobb oldalméretű házak nem is nagyon épültek, vagy ha mégis, akkor vagy nem sátortetősek vagy nem lakóházak. Alaprajzi elrendezésükre jellemző a két kényelmes utcai szoba, a hátsókert felőli traktusban pedig a veranda, a konyha, leghátul pedig a WC és fürdőszoba egyben vagy egymástól leválasztva.
A házak jelentős részénél a veranda nem a négyzetes alapú fő tömegen belül, hanem kiegészítő tömegként, bővítményként jelenik meg.
Az ugyanabban az időszakban, de az ország különböző részein épült házak nagyon sok hasonlóságot mutatnak. A hatvanas évek végéig a falvakban szinte kizárólag vályogfallal és fafödémmel épültek a sátortetős családi házak. Az alapozás jobb esetben téglából vagy terméskőből készült, a felmenő falakkal azonos vastagságban. Az anyagbeszerzési lehetőségek és a jövedelmek javulásával kezdett teret hódítani a betonalapozás, a 30-38 cm vastag téglafal és az előregyártott vasbetongerendás födém.

Egy ház bővítésénél, átépítésénél, különösen pedig a tetőtér beépítésénél meghatározó jelentőségűek a meglévő szerkezetek. Amennyiben az épület alapjai, falazatai gyengék, ráadásul az átépítés idején is biztosítani kellene a bentlakás feltételeit, akkor a tetőtér-beépítés helyett inkább az oldalirányú (földszinti) bővítés, toldás javasolható. Hangsúlyozzuk: bár a tudomány és technika mai állása mellett műszaki szempontból nincs lehetetlenség, megfontolásra érdemes azonban, hogy a szükséges ráfordítás arányban lesz-e a várható eredménnyel?!

Nagyon gyakori, hogy az átépítést megelőzően nem tárják fel teljeskörűen a meglévő szerkezeteket és ezért munka közben jönnek elő a váratlan nehézségek, amelyek anyagiakban, időben és minőségben hátrányosan hatnak a végeredményre. A meglévő szerkezetek utólagos megerősítésére mindig lehet megoldást találni, de ezek általában bonyolultabbak és költségesebbek, mint az új szerkezetek építése. A családi házak utólagos tetőtér-beépítése esetén a meglévő tetőszerkezet átalakítása helyett általában célszerűbb annak teljes elbontása és helyette új szerkezet építése. Sátortetőnél ez szinte törvényszerű, mivel a födém és az eredeti tetősíkok között nagyon kicsi a hasznosítható tér.

 

A lakás helyiségei és alapterületük:

Földszint
1. Előtér/lépcsőház     
2. Étkező       
3. Szoba        
4. Szoba        
5. Folyosó      
6. Konyha       
7. Kamra        
8. Fürdőszoba   
9. WC   
Összesen:       


8,4 m2
10,9 m2
21,0 m2
15,9 m2
5,1 m2
10,8 m2
3,2 m2
4,5 m2
1,3 m2
81,1 m2


Tetőtér

1. Lépcsőházi előtér    
2. Folyosó      
3. Szoba        
4. Fürdőszoba   
5. Konyha       
6. Szoba        
Összesen:       



3,6 m2
6,7 m2
25,2 m2
3,7 m2
9,8 m2
9,2 m2

58,2 m2

 

A fafödémes házaknál általában nem készült a falakat összefogó és a vízszintes irányú erőhatásokat ellensúlyozni képes vasbetonkoszorú, hanem a falakat a födém és a tetőszerkezet összeépítésével mentesítették az ilyen hatásoktól.
Amikor a padlásokat már nem használták terménytárolásra és ezért nem volt szükség erős födémre, a fagerendákat úgy megritkították, hogy azok éppen csak a mennyezet hordására voltak képesek. A fafödémes házaknál ezért a födém cseréjével vagy jelentős mértékű megerősítésével is számolni kell. A tetőtér-beépítéshez szükséges, illetve alkalmazott összes megoldás közül a legkritikusabb a térdfal, amely a tető felfekvésének a felső padlószinthez viszonyított megemelésére szolgál. A térdfal sok esetben valóban szükséges a megfelelő méretű belső terek kialakításához, ugyanakkor statikai szempontból, valamint a homlokzati arányok tekintetében kockázati tényezőként kell kezelni, vagyis méreteit és szerkezeti kialakításának módját alaposan meg kell fontolni. (Szinte nincs alkalom, amikor erről ne szólnánk.)
Tetőtér-beépítésnél meghatározó elem a két lakószintet összekötő belső lépcső. Mivel a sátortetős házak földszinti alapterülete jellemzően 65-85 m2 között alakult, és a szobák száma is legfeljebb kettő és fél vagy három, ezért a lépcsőnek a négyzetes alapú fő tömegen belüli elhelyezése szükségszerűen csökkenti mind a meglévő, mind a felső szinten kialakuló hasznos teret. Amennyiben viszont a lépcsőt a fő tömeghez illesztett, annak bővítményeként megjelenő önálló lépcsőházba helyezzük el, akkor a sátortető helyett épített új nyeregtető alatti tér teljes egészében a lakás céljára hasznosítható. A lépcső ilyen elhelyezése szolgálja legjobban a levélírónk által is igényelt szeparálást, amennyiben az alsó és felső lakás csak a bejárati előtér révén kapcsolódik egymáshoz. (Megoldható természetesen a két lakás, illetve a bejáratok teljes elkülönítése is.)
Esetünkben az eredeti földszinti alaprajz akár érintetlen is maradhat, mivel a lépcső nem befolyásolja. A tetőtérben az utca felé egy nagyszoba alakítható ki erkéllyel, míg a hátsó traktusban egy kisszoba, konyha és fürdőszoba kapcsolódik a közlekedő folyosóra; ez összességében egy háromtagú család számára biztosít elhelyezést. Amennyiben a fürdőszoba zsilipelésétől eltekintünk, úgy az utcai nagyszoba, a közlekedő és a konyha egy térbe is összevonható. Másik lehetőség, hogy a nagyszobából egy kisebb hálófülkét különítünk el. Itt megjegyezzük, hogy az 1,9 m-nél kisebb belmagasságú területrészek mind a helyiségek térhatásának tágításában, mind a berendezési tárgyak elhelyezésében hasznosíthatók. Az ábrázolt terv, illetve mellékelt helyiséglista szerinti tetőtéri szint hasznos belméreteihez 40o-os tetőhajlás esetén 60 cm-es térdfal, 45o-os tetőhajlás esetén 15 cm-es koszorúmagasítás szükséges. A lépcső a 3 m-es szintkülönbséget 17 fellépéssel hidalja át, a fokok magassága így 17,64 cm, szélessége 27,5 cm, ami kényelmesnek mondható. A bejárati előtérrel kombinált lépcsőház belső vízszintes méretei legalább 1,8, illetve 4,5 m. Az utcára merőleges nyeregtető közel 10 m szélességnél, még viszonylag szerény térdfalmagasság mellett is nagy homlokzati felületet eredményez, amelynek tagolására az erkély célszerűen alkalmazható. A jó arányú, igényes mellvéddel felszerelt erkély a homlokzatot gazdagító elem, míg az oromzat �meglékelésével� nyert loggia ellenkező hatású.

Zsilinszky Gyula