ÉPÍTKEZŐKNEK

ÁRVÍZ UTÁN

A lakberendezéssel, belsőépítészettel foglalkozó lapok szebbnél szebb otthonokat mutatnak be, ahol a képek tudatosan alakított életformákat, rendezett körülményeket sejtetnek, a riportok pedig megerősítik ezeket az első benyomásokat.
Ebben az idillben, ebben a harmóniában talán tapintatlanság árvizekről és belvizekről emlékezni, amelyek homlokegyenest az ellenkezőjét mutatják annak, amit látni szeretünk: szennyes lé borítja el a korábban gondosan ápolt padlókat, és a lakás berendezése - ami sok esetben egy fél élet munkáját követelte - órák alatt semmivé válik.
Hogyan történhetett mindez, amikor már jó évtizede csak a sivatagosodásról hallunk, amikor a kiskörei víztárolót eddig még sohasem sikerült feltölteni? Arról ma már kevesen tudnak, hogy kiváló mérnökök és kubikosok egymást követő nemzedékei egy évszázadig tartó kemény munkával terelték mederbe, gátak közé a Kárpátokból lezúduló, s a Nagyalföldön szétterülő folyókat. 
Legutóbb olyan helyekre is kiöntött az ár, ahol korábban emberemlékezet óta nem folyt víz, és olyan helyeken is házakat mosott, ahová józan ésszel soha nem lett volna szabad építkezni. 
A régi időkben - amikor az emberek még számoltak a természeti hatásokkal - vízjárta, mocsaras vagy akár csak párás helyekre nem építkeztek. Ugyanakkor a víz közelsége mindig természetes vonzerő volt, mint ahogy ma is az. A legutóbbi tragikus tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a meglévő gátak magasítása és újabbak építése mellett újra meg kell tanulni a vízközeli élet feltételeit és az értelmes munkamegosztást is. Egy polgármesternek például nem az a dolga, hogy saját kezűleg osszon házhelyet a vízjárta laposban, hanem hogy építészekkel és mérnökökkel elkészíttesse a település rendezési tervét, ami minden további értelmes döntés és cselekvés alapja. Ház csak ott épülhessen, ahová biztonsággal építhető! Az otthonkultúra ott kezdődik, ahol nem kell tartani ár- vagy belvízveszélytől. A veszélyek ugyan soha nem küszöbölhetők ki teljesen, éppen ezért szüntelenül, megfelelő eszközökkel kell törekedni mérséklésükre. 
Tanulságok mindig vannak. Lapunk korábban többször is népszerűsítette a vályogházakat, hangsúlyozva ezeknél a megfelelő alapozás, valamint a talajnedvesség elleni szigetelés fontosságát. A talaj hajszálcsövessége útján terjedő nedvesség és az árvíz azonban két különböző dolog. Az alapok és a szigetelés fölé emelkedő ár a vályog- és földfalakat eláztatja, és azok - szilárdságukat vesztve - néhány nap alatt összeomlanak. Emiatt az ár- és belvízveszélyes helyeken nem is adnak engedélyt ilyen házak építésére. Folyóktól távoli, dombos vidékeken is előfordulhat egy-egy rendkívüli méretű felhőszakadás, amikor a felszíni árkok és patakmedrek már képtelenek elvezetni a lezúduló víztömeget és emiatt a házak között méteres áradat hömpölyög. Ilyenkor is csak a magas kő- vagy betonlábazat menti meg a vályogházakat az elmosástól. (Abaligeten és környékén 1987-ben, a Mátra vidékén két évvel később volt ilyen áradást hozó felhőszakadás.) A vályogházak építését továbbra is javasoljuk, de csak megfelelő helyeken és meghatározott feltételekkel. További kérdés az újjáépítés. Az 1970-es szamosi árvizet követően óriási állami erő-összpontosítással indult meg az újjáépítés, aminek során masszív, betonlábazatú, sátortetős házak váltották fel a rombadőlt vályogházakat. Az ország minden részéből összesereglett tervezők ekkor még a helyszínen készítették a típusterveket. A későbbi - méreteikben, hatásaikban kisebb - ár- és belvizek után már a viszonylag széles választékban rendelkezésre álló �országos� ajánlott tervek alapján folyt az újjáépítés. A kiválasztás alapja a szerény nagyságrend ellenére is a célszerű elrendezés és az egyszerű szerkezeti kialakítás volt. Ilyen megfontolásokból nagyon sokan választották a Kisbér és az Ecser nevű terveket, amelyek alapján 60-65 nm-es, hagyományos szerkezetű, kétszobás, földszintes házak épültek. Még nem tudni pontosan, hogy hány új otthont kell felépíteni a rombadőltek helyén, de sokan - főleg a gyártók - faszerkezetű vagy más könnyűszerkezetes �gyorslakóházak� telepítésével vélik megoldhatónak a problémát. Itt két dolgot kell mérlegelni: az árakat és a távlatokat. Amennyiben ezek a �gyorslakóházak� lényegesen olcsóbbak, mint téglafalú változataik, akkor épüljenek, de akkor is csak átmeneti időre. A könnyű- vagy faszerkezetű házak ugyanis nem nyújtják maradéktalanul a Magyarországon megszokottá vált komfortot, itt nincs olyan hagyománya a deszkaházhoz és lakókocsihoz kapcsolódó életformának, mint Észak-Amerikában. A könnyűszerkezetes építési módra alapvetően jellemző anyagtakarékosság és gyártásközpontúság hosszú távon többletköltségeket jelent az üzemeltetésben (fűtés) és a fenntartásban is. Átmeneti megoldást jelenthet az, ha a �gyorslakóház� csak a hagyományos lakóház megépítéséig szükséges méretben, illetve rövid távú igények figyelembevételével épül meg, s a továbbiakban a főépület kiegészítéseként funkcionál. (Erről a kérdésről korábban már részletesen írtunk �Amíg az igazi elkészül� címmel az 1996/2. számunkban a 42-44. oldalon.) 
Az elemek pusztítását követő nehéz helyzetben, túl a �gyorslakóházak� nyújtotta távlatokon, megint időszerű lenne annak vizsgálata, vajon milyen jellegű és nagyságrendű házak lennének alkalmasak az igényekre? Amennyiben 20-30 évvel ezelőtt a 60-65 nm-es, kétszobás, földszintes házak megfelelőek voltak, akkor ma talán nem túlzás 8-10 nm-es földszinti többlettel és tetőtérbeépítési lehetőséggel számolni. A fő kérdés persze a finanszírozás lehetősége, a terv milyensége ehhez képest másodlagos, bár nem elhanyagolható szempont. 


A ház helyiségei és alapterületük
Földszint
1. Előszoba 5,1 nm
2. Lakóelőtér 
   + lépcső 16,9 nm
3. Nappali 20,0 nm
4. Szoba 15,6 nm
5. Előtér 1,2 nm
6. WC-mosdó 1,4 nm
7. Fürdőszoba 4,5 nm
8. Konyha 7,2 nm
9. Kamra 1,8 nm

Összesen 73,7 nm
Tetőtér
1. Előtér 3,5 nm
2. Szoba 11,5 nm
3. Szoba 11,5 nm
4. WC-mosdó 1,4 nm
5. Fürdőszoba 4,6 nm
6. Szoba 10,2 nm

Összesen 42,7 nm
Az itt bemutatott terv egyszerűségében, nagyságrendjében hasonló a már említett, népszerű �árvizes� tervhez, azonban más helyszínekre is alkalmazható. Szabadon állóan vagy a telek oldalhatárára egyaránt építhető, a legkisebb telekszélesség 14,4 m. Az alaprajzi elrendezés sajátossága a vizes helyiségek egymás mellé helyezése, valamint a konyha hátsókert felőli kiugrása az épület fő tömegéből. Ez a kiugró rész egyben a kiegészítő helyiségeket magában foglaló épületszárny csatlakoztatására is szolgál, így a főépület és a mellékszárny tömegkapcsolata szervessé, rendezetté válik. A lakóelőtérhez a terasz a kis tornác védelmében kapcsolódik. A tornác a konyhából is könnyen elérhető. A földszint nagyságrendje és elrendezése önmagában is biztosítja egy három-négytagú család kényelmes életvitelét, így a tetőtér majd későbbi bővítésként vehető számításba. Az ábrázolt megoldásban a belső lépcső a lakóelőtérből indul, de kialakítható olyan L alakú változata is, amely az előszobát köti össze a tetőtérrel. Ebben az esetben a két lakószint egymástól viszonylag függetlenül megközelíthető. A lépcső a 2,8 m-es szintkülönbséget 16 fokkal hidalja át, amelyek magassága (egyenként) 17,5 cm, szélessége 27 cm. A tető hajlásszöge 45 fok, felfekvése a felső padlószinthez képest 20 cm-rel magasabban van, ami kedvezően hat mind a lépcső járhatóságára, mind a felsőszinti helyiségek belméreteire.
Zsilinszky Gyula