Szeretném, ha adnának néhány példát
a hagyományos sátortetős házaknál alkalmazott
tetőtér-beépítésekről. Két család
elhelyezéséről látnék szívesen
megoldást írta legutóbb egyik kedves olvasónk.
A sátortetős házak a harmincas évektől váltak
uralkodó típussá és építésük
a nyolcvanas évek közepéig tartott. Noha átépítésük
is jó negyedszázada folyik, mégis viszonylag
kevés követendő példa született. A bővítés,
az igények diktálta szükségszerűség
mellett mindig nagy lehetőség is egyben. Semmivel sem kisebb
feladat, mint egy új ház tervezése, építése,
sőt! Még inkább nehezebb, nagyobb szakértelmet,
elmélyülést igényel, mivel a meglévő
szerkezetek adta lehetőségeket ehhez alaposan fel kell tárni,
meg kell ismerni és az új megoldásokat ezekhez
kell igazítani.

A sátortetős házak méretbeli, alaprajzi
és szerkezeti változatai viszonylag szűk határok
között mozognak. Tekintve, hogy a sátortető a négyzetes
alapú tömegek jellegzetes lefedése, oldalméretei
általában 8,5 és 10 m között alakultak.
A �tízszer-tízes� ház e típus csúcspontja,
és ennél nagyobb oldalméretű házak nem
is nagyon épültek, vagy ha mégis, akkor vagy
nem sátortetősek vagy nem lakóházak. Alaprajzi
elrendezésükre jellemző a két kényelmes
utcai szoba, a hátsókert felőli traktusban pedig a
veranda, a konyha, leghátul pedig a WC és fürdőszoba
egyben vagy egymástól leválasztva.
A házak jelentős részénél a veranda
nem a négyzetes alapú fő tömegen belül,
hanem kiegészítő tömegként, bővítményként
jelenik meg.
Az ugyanabban az időszakban, de az ország különböző
részein épült házak nagyon sok hasonlóságot
mutatnak. A hatvanas évek végéig a falvakban
szinte kizárólag vályogfallal és fafödémmel
épültek a sátortetős családi házak.
Az alapozás jobb esetben téglából vagy
terméskőből készült, a felmenő falakkal azonos
vastagságban. Az anyagbeszerzési lehetőségek
és a jövedelmek javulásával kezdett teret
hódítani a betonalapozás, a 30-38 cm vastag
téglafal és az előregyártott vasbetongerendás
födém.

Egy ház bővítésénél, átépítésénél,
különösen pedig a tetőtér beépítésénél
meghatározó jelentőségűek a meglévő
szerkezetek. Amennyiben az épület alapjai, falazatai
gyengék, ráadásul az átépítés
idején is biztosítani kellene a bentlakás feltételeit,
akkor a tetőtér-beépítés helyett inkább
az oldalirányú (földszinti) bővítés,
toldás javasolható. Hangsúlyozzuk: bár
a tudomány és technika mai állása mellett
műszaki szempontból nincs lehetetlenség, megfontolásra
érdemes azonban, hogy a szükséges ráfordítás
arányban lesz-e a várható eredménnyel?!

Nagyon gyakori, hogy az átépítést
megelőzően nem tárják fel teljeskörűen a meglévő
szerkezeteket és ezért munka közben jönnek
elő a váratlan nehézségek, amelyek anyagiakban,
időben és minőségben hátrányosan hatnak
a végeredményre. A meglévő szerkezetek utólagos
megerősítésére mindig lehet megoldást
találni, de ezek általában bonyolultabbak és
költségesebbek, mint az új szerkezetek építése.
A családi házak utólagos tetőtér-beépítése
esetén a meglévő tetőszerkezet átalakítása
helyett általában célszerűbb annak teljes elbontása
és helyette új szerkezet építése.
Sátortetőnél ez szinte törvényszerű, mivel
a födém és az eredeti tetősíkok között
nagyon kicsi a hasznosítható tér.
A lakás
helyiségei és alapterületük:
|
Földszint
1. Előtér/lépcsőház
2. Étkező
3. Szoba
4. Szoba
5. Folyosó
6. Konyha
7. Kamra
8. Fürdőszoba
9. WC
Összesen: |
8,4 m2
10,9 m2
21,0 m2
15,9 m2
5,1 m2
10,8 m2
3,2 m2
4,5 m2
1,3 m2
81,1 m2
|
Tetőtér
1. Lépcsőházi előtér
2. Folyosó
3. Szoba
4. Fürdőszoba
5. Konyha
6. Szoba
Összesen:
|
3,6 m2
6,7 m2
25,2 m2
3,7 m2
9,8 m2
9,2 m2
58,2 m2
|
A fafödémes házaknál általában
nem készült a falakat összefogó és
a vízszintes irányú erőhatásokat ellensúlyozni
képes vasbetonkoszorú, hanem a falakat a födém
és a tetőszerkezet összeépítésével
mentesítették az ilyen hatásoktól.
Amikor a padlásokat már nem használták
terménytárolásra és ezért nem
volt szükség erős födémre, a fagerendákat
úgy megritkították, hogy azok éppen
csak a mennyezet hordására voltak képesek.
A fafödémes házaknál ezért a födém
cseréjével vagy jelentős mértékű megerősítésével
is számolni kell. A tetőtér-beépítéshez
szükséges, illetve alkalmazott összes megoldás
közül a legkritikusabb a térdfal, amely a tető
felfekvésének a felső padlószinthez viszonyított
megemelésére szolgál. A térdfal sok
esetben valóban szükséges a megfelelő méretű
belső terek kialakításához, ugyanakkor statikai
szempontból, valamint a homlokzati arányok tekintetében
kockázati tényezőként kell kezelni, vagyis
méreteit és szerkezeti kialakításának
módját alaposan meg kell fontolni. (Szinte nincs alkalom,
amikor erről ne szólnánk.)
Tetőtér-beépítésnél
meghatározó elem a két lakószintet összekötő
belső lépcső. Mivel a sátortetős házak földszinti
alapterülete jellemzően 65-85 m2 között alakult,
és a szobák száma is legfeljebb kettő és
fél vagy három, ezért a lépcsőnek a
négyzetes alapú fő tömegen belüli elhelyezése
szükségszerűen csökkenti mind a meglévő,
mind a felső szinten kialakuló hasznos teret. Amennyiben
viszont a lépcsőt a fő tömeghez illesztett, annak bővítményeként
megjelenő önálló lépcsőházba helyezzük
el, akkor a sátortető helyett épített új
nyeregtető alatti tér teljes egészében a lakás
céljára hasznosítható. A lépcső
ilyen elhelyezése szolgálja legjobban a levélírónk
által is igényelt szeparálást, amennyiben
az alsó és felső lakás csak a bejárati
előtér révén kapcsolódik egymáshoz.
(Megoldható természetesen a két lakás,
illetve a bejáratok teljes elkülönítése
is.)
Esetünkben az eredeti földszinti alaprajz akár
érintetlen is maradhat, mivel a lépcső nem befolyásolja.
A tetőtérben az utca felé egy nagyszoba alakítható
ki erkéllyel, míg a hátsó traktusban
egy kisszoba, konyha és fürdőszoba kapcsolódik
a közlekedő folyosóra; ez összességében
egy háromtagú család számára
biztosít elhelyezést. Amennyiben a fürdőszoba
zsilipelésétől eltekintünk, úgy az utcai
nagyszoba, a közlekedő és a konyha egy térbe
is összevonható. Másik lehetőség, hogy
a nagyszobából egy kisebb hálófülkét
különítünk el. Itt megjegyezzük, hogy
az 1,9 m-nél kisebb belmagasságú területrészek
mind a helyiségek térhatásának tágításában,
mind a berendezési tárgyak elhelyezésében
hasznosíthatók. Az ábrázolt terv, illetve
mellékelt helyiséglista szerinti tetőtéri szint
hasznos belméreteihez 40o-os tetőhajlás
esetén 60 cm-es térdfal, 45o-os tetőhajlás
esetén 15 cm-es koszorúmagasítás szükséges.
A lépcső a 3 m-es szintkülönbséget 17 fellépéssel
hidalja át, a fokok magassága így 17,64 cm,
szélessége 27,5 cm, ami kényelmesnek mondható.
A bejárati előtérrel kombinált lépcsőház
belső vízszintes méretei legalább 1,8, illetve
4,5 m. Az utcára merőleges nyeregtető közel 10 m szélességnél,
még viszonylag szerény térdfalmagasság
mellett is nagy homlokzati felületet eredményez, amelynek
tagolására az erkély célszerűen alkalmazható.
A jó arányú, igényes mellvéddel
felszerelt erkély a homlokzatot gazdagító elem,
míg az oromzat �meglékelésével� nyert
loggia ellenkező hatású.
Zsilinszky Gyula |