Cikkünkkel az épületszerkezetek egyik
gyakori hibájára hívjuk fel a figyelmet, kitérünk a repedések különböző
fajtáira. Előfordul, hogy a felület hibája csupán esztétikai természetű,
máskor viszont a falon kirajzolódó repedések a mélyben meghúzódó komoly
hibára utalnak. Célunk nem az, hogy a laikusokból építészeti szakértőket
képezzünk. Összeállításunkban a tájékoztatás, a megnyugtatás céljából mutatjuk
be a repedések néhány tipikus változatát.
Aki házat akar vásárolni, kezdetben nagy
ívben kerüli a repedezett házakat. Később tapasztalnia kell, hogy szinte
alig talál repedésmentes épületet, akár kimondottan öreg, sok évtizedes,
akár viszonylag új, tíz-tizenöt éves ingatlant néz meg tüzetesen. A feltűnően
repedezett házakat csak jelentős árengedménnyel lehet eladni, ezért sokan
vállalják a külső-belső felújítás költségeit, hátha ezek eladáskor megtérülnek.
A repedések azonban legtöbbször a vevőket megelőzve újra megjelennek.
A HOMLOKZAT KÉPE
A repedéseknek számtalan oka lehet. Gyakran
nem több szépséghibánál, amelynek a ház állékonyságára nézve semmiféle
következménye sincs. Rossz esetben a ház valamely szerkezetének túlterheltségét
vagy tönkremenetel előtti állapotát jelzik.
A kívülről (a homlokzaton) látható repedések
jelentős része alapozási hibára vagy az épülettel terhelt talaj alkalmatlanságára vezethető
vissza (a kettő tulajdonképpen ugyanaz, csak más vonatkozásban). A repedések
másik része az épületek különböző fizikai adottságú alkotóelemeinek egymásra
hatásából vagy a különböző hatásokkal szembeni eltérő viselkedéséből következik.
Elvileg mindenféle épületrepedés elkerülhető lenne megfelelő műszaki eszközök
alkalmazása, illetve feltételek teljesítése árán.
ELVBEN ÉS GYAKORLATBAN
Ahol a rendeltetésszerű és biztonságos
használat feltétele a repedésmentesség, ott a gyakorlatban is teljesíteni
kell ezt (pl. nukleáris és vegyipari létesítmények, duzzasztóművek, különböző
medencék, tartályok, tárolók, védőlétesítmények stb.). Amennyiben azonban
az egyes épületszerkezetekkel szemben nincsenek rendkívüli követelmények,
a repedésmentesség sem általános követelmény. Repedésmentes épületet megvalósítani
annyi, mint majdnem, tökéleteset alkotni. Mindez csak a helyszíni adottságok
feltárásával, a műszaki feltételek meghatározásával, megfelelő anyagok,
alkotóelemek pontos összeépítésével lehetséges. A jó megoldás alapvetően
szakértelem függvénye, a szellemi és anyagi ráfordítások az eredményben
megtérülnek.
ALAPOZÁSI HIBÁK
Kis hazánkban széles körben érvényesül
egy téves értékítélet, miszerint ami természetéből adódóan látható, az
fontosabb annál, mint ami tartósan nem látható, mint például a föld felszíne
alá kerülő alapozások, szigetelések és közművezetékek. Ez a szemlélet azért
is téves, mert a rejtett megoldások hibái csak késön
fedezhetők fel, amikor már nagy a baj, ráadásul ezek a hibák csak nehezen
és nagy költséggel javíthatók. Ami a múltat illeti, 1937-ig nem volt alapozási
szabvány, volt viszont takarékossági hajlam, (esetenként kényszer is) mindezek
következtében a régi házaknak (is) általában gyenge pontja az alapozás.
Az, hogy mi a gyenge és mi a megfelelő megoldás, mindig viszonyítás kérdése.
Az alapozási sík megfelelő mélysége például függ a fagyhatár, valamint
a teherhordó képességű talajréteg mélységétől. Az alaptest szélessége függ
a teherhordó talajréteg terhelhetőségétől. Az építési terület talajadottságaitól
függően célszerűen megválasztható az alapozási mód. A nálunk szinte kizárólagosan
elterjedt sávalapozás -- amikor minden teherhordó fal alatt, teljes hosszában
sávalap húzódik -- akkor célszerű, amikor a teherhordó talajréteg a terepfelszín
közelében van. Vizenyős vagy feltöltéses építési területen, ahol a teherhordó
talaj felső síkja a terepszinttől több méterrel lejjebb van, a megfelelő
mélységű és szelvényű sávalapozás építése aránytalanul költséges volna,
ezért itt lemez-, kút- vagy cölöpalapozás alkalmazása a célszerű.
Ezek után megállapíthatjuk, hogy alapozási
hibának tekinthető a helyszíni adottságoknak nem megfelelő alapozási mód,
ezzel összefüggésben az alaptestek (sávalapok) nem kellő mélységű, illetve
szélességű kialakítása. Lejtős terepen a hibalehetőségek szaporodnak.
Az alapok a ház terhét súlyként, vagyis függőleges teherként, vízszintes
síkban közvetítik a teherhordó talajra. Emiatt az alapozás mindig vízszintes
síkokra bontva, mintegy lépcsőzve követi a lejtős terepfelszínt, meghatározott
szerkesztési szabályok szerint kialakítva. Az alapozás lépcsőzetes kialakítása
igényes művelet, amihez nincs mindenkinek kedve, érzéke. Előfordult nemrégiben,
hogy a kivitelező lépcsőzés helyett nagyvonalúan lejtős alapsíkot készített.
Ez is egy megoldás, de ennek következménye, hogy a ház szánkó módjára lecsúszik
a lejtőn néhány év alatt, vagy egy nagyobb felhőszakadás után.
LASSÚ ALAKVÁLTOZÁS
Új épületek építése esetén mind a függőleges
terheket viselő szerkezetek (falak, pillérek), mind pedig az épülettel
terhelt talaj kisebb-nagyobb mértékben összenyomódnak, ügynevezett lassú
alakváltozáson esnek át. Ennek a lassú alakváltozásnak (konszolidációnak)
az időtartama általában 10-15 év, az építőanyagok, illetve a talaj fizikai
tulajdonságaitól függően. Amennyiben a konszolidáció az épület teljes területén,
illetve a talaj
felületén nem teljesen egyenletes, akkor az egyenetlenségeknél feszültségek
lépnek fel, amelyek repedések formájában válnak láthatóvá. Az egyenetlenségek
származhatnak az épület kialakításából és a helyszíni talajviszonyokból
egyaránt. Amikor az épület egyes részei eltérő magasságúak, következésképp
eltérő súlyúak (pl. részleges alápincézés esetén), az épület alatti talaj
terhelése is egyenlőtlen, következésképp az összenyomódása is változó mértékű
lesz. Lehetséges azonban, hogy az épület egészén belül a tehereloszlás
egyenletes, viszont a ház alatt változó a talaj rétegződése, összenyomódása.
A következmény az előző esettel megegyezően eltérő mértékű süllyedés, ebből
eredően repedés. A mérnöki tudomány és praxis ezekre a kockázatokra és
veszélyekre már régóta minden ellenszert ismer, igény esetén sikerrel alkalmaz
is. Itt van például a talajmechanika, amelynek eszközeivel pontosan megismerhetőek
a talajadottságok, ezek ismeretében pedig megtervezhető az alapozás. Régebben
a szerény igényekre, helyben fellelhető anyagokra épített házikóknál még
nem volt jelentősége a tervezésnek. A mai igényeknek megfelelő, jelentős
költségekkel, bonyolult alkotóelemekből épülő házaknál viszont már természetes
(kellene, hogy legyen) az építész mellett a szakági tervezők (talajmechanikus,
statikus, épületgépész) közreműködése.
Szerencsére épületeink döntő többsége
kisebb-nagyobb minőségi vagy szépséghiba mellett is megfelel rendeltetésének
és az állékonyság követelményének.
VESZÉLYFORRÁSOK
Vannak azonban az alapozást fenyegető
olyan külső veszélyek, amelyekre figyelni kell, illetve amelyeket meg lehet
(és meg kell) előzni. Ezek közül a legalattomosabb az alámosás. A szennyvízcsatorna
törése csak lassan áztatja át a teherhordó talajt, de ennek teherbírása
így is csökken, ami az épület süllyedéséhez vezet. A nyomás alatt lévő
vízvezeték törése ennél veszélyesebb,
mert a vízsugár rövid idő alatt hatalmas üreget képes kimosni a ház alatt,
ami közvetlen omlásveszéllyel is járhat. A csatorna hibáját segédeszköz
nélkül nehéz észlelni, a vízcsőtörést viszont jelzi a nyomáscsökkenés,
valamint a bekötésnél lévő (külső) vízóra. Megfelelően meg kell oldani
a csapadékvíz felszíni elvezetését vagy elszivárogtatását, hogy az felhőszakadáskor
se fejthessen ki a csőtöréssel azonos hatást. Lejtős terepen, az esetleges
felszín alatti vizek elleni védekezésül, szivárgó rendszerrel kell az épületet
övezni. Mivel a mai házak, tartós szerkezeti kialakításuk folytán legalább
50-100 évig használhatóak, nem mérvadóak az építés helyszínének természeti
viszonyaira vonatkozó 10-15 éves tapasztalatok. A vizek elleni védelem
megfelelő kiépítése sosem felesleges dolog.
EGYÉB REPEDÉSEK
Ha már a bevezetőben utaltunk rá, vázlatosan
ismertetjük azokat a jellegzetes repedéseket, amelyek függetlenek az alapozástól,
s amelyek semmiféle közvetlen veszéllyel nem járnak. Az egyik ilyen repedéstípus
a hőtágulási repedés, amely különösen lapostetős
házakon látható. Ez a repedés abból adódik, hogy a gyenge hőszigetelésű
vasbeton födém és ennek hőszigetelés nélküli vasbeton koszorúja a tartós
melegben jobban kitágul, mint az alatta lévő tégla falszerkezet. Magastetős
házaknál ritkábban fordul elő, mert a tető a födémet, az ereszkinyúlás
pedig a koszorút árnyékolja, csökkentve a hőtágulást. A másik ártalmatlan
repedéstípus az épületek mennyezetén, előregyártott vasbeton gerendás,
béléstestes födémeknél jelenik meg, a gerendák mentén, az elemek illeszkedésének
vonalában. Ez alapvetően a gerendák rugalmasságából, a terhelés változását
szüntelenül követő alakváltozásból ered. Nem javít ezen a helyzeten, hogy
a sima betonfelülethez rosszul tapad a vakolat. A homlokzaton látható repedések
egy része csak felületi jellegű. Gyakori a hőtágulás okozta repedés a műkő
burkolatú homlokzati felületeken. A különböző vakolatok repedései a gyors
kötéssel, száradással összefüggő zsugorodásból erednek.
Zsilinszky Gyula
Rajz: Bella Bea
|