A lakberendezéssel, belsőépítészettel foglalkozó
lapok szebbnél szebb otthonokat mutatnak be, ahol a képek tudatosan alakított
életformákat, rendezett körülményeket sejtetnek, a riportok pedig megerősítik
ezeket az első benyomásokat.
Ebben az idillben, ebben a harmóniában talán tapintatlanság árvizekről
és belvizekről emlékezni, amelyek homlokegyenest az ellenkezőjét mutatják
annak, amit látni szeretünk: szennyes lé borítja el a korábban gondosan
ápolt padlókat, és a lakás berendezése - ami sok esetben egy fél élet munkáját
követelte - órák alatt semmivé válik.
Hogyan történhetett mindez, amikor már jó évtizede csak a sivatagosodásról
hallunk, amikor a kiskörei víztárolót eddig még sohasem sikerült feltölteni?
Arról ma már kevesen tudnak, hogy kiváló mérnökök és kubikosok egymást
követő nemzedékei egy évszázadig tartó kemény munkával terelték mederbe,
gátak közé a Kárpátokból lezúduló, s a Nagyalföldön szétterülő folyókat.
Legutóbb olyan helyekre is kiöntött az ár, ahol korábban emberemlékezet
óta nem folyt víz, és olyan helyeken is házakat mosott, ahová józan ésszel
soha nem lett volna szabad építkezni.
A régi időkben - amikor az emberek még számoltak a természeti hatásokkal
- vízjárta, mocsaras vagy akár csak párás helyekre nem építkeztek. Ugyanakkor
a víz közelsége mindig természetes vonzerő volt, mint ahogy ma is az. A
legutóbbi tragikus tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a meglévő gátak
magasítása és újabbak építése mellett újra meg kell tanulni a vízközeli
élet feltételeit és az értelmes munkamegosztást is. Egy polgármesternek
például nem az a dolga, hogy saját kezűleg osszon házhelyet a vízjárta
laposban, hanem hogy építészekkel és mérnökökkel elkészíttesse a település
rendezési tervét, ami minden további értelmes döntés és cselekvés alapja.
Ház csak ott épülhessen, ahová biztonsággal építhető! Az otthonkultúra
ott kezdődik, ahol nem kell tartani ár- vagy belvízveszélytől. A veszélyek
ugyan soha nem küszöbölhetők ki teljesen, éppen ezért szüntelenül, megfelelő
eszközökkel kell törekedni mérséklésükre.
Tanulságok mindig vannak. Lapunk korábban többször is népszerűsítette a
vályogházakat, hangsúlyozva ezeknél a megfelelő alapozás, valamint a talajnedvesség
elleni szigetelés fontosságát. A talaj hajszálcsövessége útján terjedő
nedvesség és az árvíz azonban két különböző dolog. Az alapok és a szigetelés
fölé emelkedő ár a vályog- és földfalakat eláztatja, és azok - szilárdságukat
vesztve - néhány nap alatt összeomlanak. Emiatt az ár- és belvízveszélyes
helyeken nem is adnak engedélyt ilyen házak építésére. Folyóktól távoli,
dombos vidékeken is előfordulhat egy-egy rendkívüli méretű felhőszakadás,
amikor a felszíni árkok és patakmedrek már képtelenek elvezetni a lezúduló
víztömeget és emiatt a házak között méteres áradat hömpölyög. Ilyenkor
is csak a magas kő- vagy betonlábazat menti meg a vályogházakat az elmosástól.
(Abaligeten és környékén 1987-ben, a Mátra vidékén két évvel később volt
ilyen áradást hozó felhőszakadás.) A vályogházak építését továbbra is javasoljuk,
de csak megfelelő helyeken és meghatározott feltételekkel. További kérdés
az újjáépítés. Az 1970-es szamosi árvizet követően óriási állami erő-összpontosítással
indult meg az újjáépítés, aminek során masszív, betonlábazatú, sátortetős
házak váltották fel a rombadőlt vályogházakat. Az ország minden részéből
összesereglett tervezők ekkor még a helyszínen készítették a típusterveket.
A későbbi - méreteikben, hatásaikban kisebb - ár- és belvizek után már
a viszonylag széles választékban rendelkezésre álló �országos� ajánlott
tervek alapján folyt az újjáépítés. A kiválasztás alapja a szerény nagyságrend
ellenére is a célszerű elrendezés és az egyszerű szerkezeti kialakítás
volt. Ilyen megfontolásokból nagyon sokan választották a Kisbér és az Ecser
nevű terveket, amelyek alapján 60-65 nm-es, hagyományos szerkezetű, kétszobás,
földszintes házak épültek. Még nem tudni pontosan, hogy hány új otthont
kell felépíteni a rombadőltek helyén, de sokan - főleg a gyártók - faszerkezetű
vagy más könnyűszerkezetes �gyorslakóházak� telepítésével vélik megoldhatónak
a problémát. Itt két dolgot kell mérlegelni: az árakat és a távlatokat.
Amennyiben ezek a �gyorslakóházak� lényegesen olcsóbbak, mint téglafalú
változataik, akkor épüljenek, de akkor is csak átmeneti időre. A könnyű-
vagy faszerkezetű házak ugyanis nem nyújtják maradéktalanul a Magyarországon
megszokottá vált komfortot, itt nincs olyan hagyománya a deszkaházhoz és
lakókocsihoz kapcsolódó életformának, mint Észak-Amerikában. A könnyűszerkezetes
építési módra alapvetően jellemző anyagtakarékosság és gyártásközpontúság
hosszú távon többletköltségeket jelent az üzemeltetésben (fűtés) és a fenntartásban
is. Átmeneti megoldást jelenthet az, ha a �gyorslakóház� csak a hagyományos
lakóház megépítéséig szükséges méretben, illetve rövid távú igények figyelembevételével
épül meg, s a továbbiakban a főépület kiegészítéseként funkcionál. (Erről
a kérdésről korábban már részletesen írtunk �Amíg az igazi elkészül� címmel
az 1996/2. számunkban a 42-44. oldalon.)
Az elemek pusztítását követő nehéz helyzetben, túl a �gyorslakóházak� nyújtotta
távlatokon, megint időszerű lenne annak vizsgálata, vajon milyen jellegű
és nagyságrendű házak lennének alkalmasak az igényekre? Amennyiben 20-30
évvel ezelőtt a 60-65 nm-es, kétszobás, földszintes házak megfelelőek voltak,
akkor ma talán nem túlzás 8-10 nm-es földszinti többlettel és tetőtérbeépítési
lehetőséggel számolni. A fő kérdés persze a finanszírozás lehetősége, a
terv milyensége ehhez képest másodlagos, bár nem elhanyagolható szempont.
A ház helyiségei és alapterületük
Földszint
1. Előszoba 5,1 nm
2. Lakóelőtér
+ lépcső 16,9 nm
3. Nappali 20,0 nm
4. Szoba 15,6 nm
5. Előtér 1,2 nm
6. WC-mosdó 1,4 nm
7. Fürdőszoba 4,5 nm
8. Konyha 7,2 nm
9. Kamra 1,8 nm
Összesen 73,7 nm
|
Tetőtér
1. Előtér 3,5 nm
2. Szoba 11,5 nm
3. Szoba 11,5 nm
4. WC-mosdó 1,4 nm
5. Fürdőszoba 4,6 nm
6. Szoba 10,2 nm
Összesen 42,7 nm |
Az itt bemutatott terv egyszerűségében, nagyságrendjében hasonló a már
említett, népszerű �árvizes� tervhez, azonban más helyszínekre is alkalmazható.
Szabadon állóan vagy a telek oldalhatárára egyaránt építhető, a legkisebb
telekszélesség 14,4 m. Az alaprajzi elrendezés sajátossága a vizes helyiségek
egymás mellé helyezése, valamint a konyha hátsókert felőli kiugrása az
épület fő tömegéből. Ez a kiugró rész egyben a kiegészítő helyiségeket
magában foglaló épületszárny csatlakoztatására is szolgál, így a főépület
és a mellékszárny tömegkapcsolata szervessé, rendezetté válik. A lakóelőtérhez
a terasz a kis tornác védelmében kapcsolódik. A tornác a konyhából is könnyen
elérhető. A földszint nagyságrendje és elrendezése önmagában is biztosítja
egy három-négytagú család kényelmes életvitelét, így a tetőtér majd későbbi
bővítésként vehető számításba. Az ábrázolt megoldásban a belső lépcső a
lakóelőtérből indul, de kialakítható olyan L alakú változata is, amely
az előszobát köti össze a tetőtérrel. Ebben az esetben a két lakószint
egymástól viszonylag függetlenül megközelíthető. A lépcső a 2,8 m-es szintkülönbséget
16 fokkal hidalja át, amelyek magassága (egyenként) 17,5 cm, szélessége
27 cm. A tető hajlásszöge 45 fok, felfekvése a felső padlószinthez képest
20 cm-rel magasabban van, ami kedvezően hat mind a lépcső járhatóságára,
mind a felsőszinti helyiségek belméreteire.
Zsilinszky Gyula
|